Lovász László távozásával megüresedett egy hely a Retro Rádió reggeli talkshow-jában. Március 2-án, hétfőn reggel újoncként csatlakozott Bochkor Gábor és Háder György mellé Risztov Éva, akit a közvélemény olimpiai bajnok úszóként ismerhet.
Minden reggel hat óra után kezdődik a Bochkor című műsor a Retro Rádióban. Hosszú idő után először új hang csendült fel a műsorvezetői székben: Risztov Éva csatlakozott a jól megszokott pároshoz.
De miért éppen Risztov Éva?
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Risztov Éva váltja Lovász Lászlót a reggeli műsorban. Közismert tény, hogy a műsorvezető jó kapcsolatot ápol az olimpikonnal, aki szívesen szerepel különböző műsorokban, így e terep nem idegen tőle. Bochkor ATV-s műsorában is többször felbukkant már az úszó.
Március 2-án a Retro Rádióban a reggeli hírek után a Rembrandt’s legendás I’ll be there for you című száma csendült fel, és ezt követően debütált az olimpiai bajnok úszó műsorvezetőként. „Hosszú volt az út idáig” – köszöntötte Bochkor Risztovot, aki rögtön replikázott: „37 perc” – mondta.
Nagy örömmel fogadták az olimpikont a műsorban
Bochkor Gábor elárulta, Lovász távozását követően azonnal be akarták hívni maguk mellé az olimpikont, azonban a valóság keresztülhúzta a számításaikat. Ehhez az úszó azzal csatlakozott: így legalább mindannyian jobban várták a debütálást, és Bochkor még inkább örül annak, hogy csatlakozott hozzájuk a sportoló.
Egyes rajongók már a műsor hajnali kezdése előtt emlékplakettel köszöntötték Risztovot az első adása alkalmából, míg Bochi egy üveg bort kapott, amelyen egyedi felirat szerepel. Háder György köszöntéskor rögvest odaszúrt Risztov elődjének, Lovász Lászlónak, mondván, a sportoló sokkal jobb fej nála.
Bochkor Gábor sem fukarkodott a méltatással: felolvasott több olvasói üzenetet, amelyben egytől egyig Risztovot dicsérte a hallgatóság. Ezután a szokásos sztorizgatásokkal folytatódott a műsor, és a műsorvezetők különböző témákat érintettek. Jól hallható volt a szereplők közötti összhang, így az első közös adás végül jó hangulatban telt el.





