Az Aldi Magyarország a Facebook-oldalára rakta ki a meggyes párna akciós árát, több se kellett a kommentelőknek.
Április 27-én kezdődött az árcsökkentés és egészen szerda estig élhetsz vele. A meggyes párna túlzás nélkül az egyik legfinomabb péksütemény az Aldi kínálatában.
Érdemes élni vele, a gyereknek is berakhatod tízóraira az iskolába, de te is bereggelizhetsz belőle egy fárasztó nap előtt. Nekünk az édes és savanykás íze brutálisan tetszik. A bolthálózat a Facebookon osztotta meg a követőivel, hogy a meggyes párna 169 forintba kerül szerdáig, 279 forint helyett, ami 39 százalékos akciót jelent.
Nem túlzás azt állítani, hogy a fotó láttán elszabadultak a kommentelők az Aldi oldalán. Volt aki azt írta, hogy „ez volt az elsp marketing fotó, amin majdnem becsináltam”. (Örülünk, hogy nem)
Más azt kérte a cégtől, hogy nagyon vigyázzanak arra a kollégára, aki ezeket a reklámokat készíti, mert nagyon tutti.
Amália pedig így fogalmazott: „Mennyei lehet, vagyis pokolian finom!!! „Meggyek” és veszek belőle.”
És ha már spórolás, az is érdekelhet, hogy 40%-kal lett olcsóbb az IKEA-bútor – 12 ezer forint alatt vihető a praktikus darab, de gyorsan lekerül majd a polcokról.





